Közel a csontritkulás génjéhez

 

Sikerült azonosítani azt a gént, amely a kutatók véleménye szerint kulcsszerepet játszhat annak meghatározásában, kiket veszélyeztet az osteoporosis, azaz a csontritkulás.

Az Alox15 jelzésű gén a csontban lévő fontos ásványi anyagok jelentlétét, pontosabban azok sűrűségét befolyásolja. Eddig is ismert volt, hogy az életmódból adódó hatások, így például az egyoldalú táplálkozás fokozhatják a csontritkulás kialakulásának kockázatát, ám kutatók most egy gént is összefüggésbe hoztak a betegség létrejöttével. A Science magazinban közzétett tanulmány eredményei a betegség újfajta gyógyszeres kezelését alapozhatják meg.

Az oregoni Health & Science University munkatársai dr. Richard Klein vezetésével módosított genetikai állományú, az Alox15-gént nem hordozó egereket tenyésztettek ki (ún. kiütött egerek). Azt találták, hogy ezen egerek csontállományában a normálisakénál jóval magasabb az ásványi anyagok sűrűsége. További tesztek során az is kiderült, hogy a gén által előállított vegyületek blokkolása szintén növeli a csont ásványi anyag sűrűségét.

A kutatók a kísérletek további szakaszától azt remélik, hogy az így kifejlesztett gyógyszer segítségével szabályozható lesz a gén által létrehozott, csontgyengítő vegyületek termelődése.

A "néma járvány"

A csontritkulás igazi népbetegség: gyakorisága, az általa okozott mozgáskorlátozottság és halálozás, továbbá a rendkívül magas gyógyítási, kezelési költségek miatt világszerte kiemelkedő népegészségügyi problémává vált. A változás korában lévő minden harmadik nőt s az idősek többségét érinti. Ma hazánkban csaknem egymillióan élnek ezzel a betegséggel, ám a lakosság elöregedésével a betegek aránya növekedni fog. " 

[origo]